1966 augusztusában a kisvárdai Sánta István utcából bejelentés érkezett, hogy kerti munkák során egy csontvázas sír leleteire bukkantak a földben. Makay László a leletekről haladéktalanul értesítette a nyíregyházi Jósa András Múzeumot, majd a területre érkezett Németh Péter régész, aki leletmentő ásatást végzett és egy kora rézkori, a Tiszapolgár-kultúrához köthető síregyüttest tárt fel.

A sírban egy jobb oldalára fektetett, enyhén felhúzott lábakkal, ún. zsugorított pozícióban elhelyezett halott feküdt. A sír K-Ny-i tájolású volt, és a földmunkák során erősen megbolygatott állapotba került. Az elhunyt gazdag mellékletekkel lett felkészítve a túlvilágra: három kovapenge, egy csiszolt kővéső, egy pattinték, egy agyaggyöngy és tizenhárom edény, poharak, bögrék, tálkák kerültek a sírba. Sajnos a bolygatás miatt a felsorolt leletek közül csak egyetlen edény, egy csőtalpas tál maradt érintetlen a sírgödörben. A hónap műtárgya rovat júniusi főszereplőjeként ezzel az edénnyel és a hozzá köthető korszakkal ismerkedhetünk meg közelebbről.

A sírban az elhunyt bal medencéjénél feltárt edény a korszakra igen jellemző, kézzel formált csőtalpas tál. Felső részét öt nagyobb méretű, hegyes, átfúrt bütyökkel és négy kisebb méretű, ugyancsak átfúrt bütyökkel ékesítették. A bütykök közötti felületet négyszeres benyomkodott pontmintával töltötték ki. Talprésze magas és szintén gazdagon díszített, felületén tizenkét áttört lyuk látható, alatta apró bütykökkel és háromszoros benyomkodott pontmintával kiegészítve.

A rézkor korai időszaka nagy változásokat hozott a Kárpát-medencébe. Az egyik legfontosabb újítás a fémművesség használata és elterjedése volt ebben az időszakban. Aranyat és ezüstöt már korábban, az újkőkor (neolitikum) idején is használtak, de ezek nagyobb mértékű feldolgozása ekkor kezdődhetett el. Ezeken felül azonban a réz vált a legfőbb nyersanyaggá és már nemcsak ékszereket, hanem használati tárgyakat (balták, csákányok) és fegyvereket is készítettek belőle. A Kárpát-medencében ekkor egy hűvösebb korszak köszöntött be, melynek eredményeképpen a földművelésről inkább az állattartásra tolódott a hangsúly, a korábban jellemző nagyobb méretű településeket pedig kisebb létszámú telepek sűrűbb hálózata váltotta fel. A vándorló, mobil, nagyállattartó életmódot folytató lakosság számára az állandóságot és az összetartozást ezért nem a települések, hanem a sok síros, önálló, nagy temetők jelképezték. Ezekben a sírokban, akárcsak Kisvárdán is, legtöbbször az oldalukra fektetett, behajlított végtagokkal eltemetett halottak mellé gazdag mellékleteket helyeztek. A sírokba általában nagyszámú edényt, a férfiak mellé rézfegyvereket és a koponyához kőből készült fegyvereket, a nők mellé rézből készült ékszereket, csonteszközöket tettek. Aranytárgyakat csak egy-egy sírban találhatunk, feltehetőleg csak az életükben kiváltságos helyzetűek kaphatták meg a túlvilágra.