olaj, farost, 80×100 cm,

jelzés jobbra lent: DB 943

leltári száma: 1991. 9. 11.

A szeptemberi hónap műtárgya ismét egy Diószegi festmény – az 1943-as Ruszin ház.

1943 augusztusában Diószegi Balázs a Nyíregyházi Tanítóképző művésztanára lett. A város ismerős volt számára, hisz többször is járt a sóstói művésztelepen. Az ismerősség érzetét csak fokozta az, hogy a nyírségi város utcáin gyakran találkozott fekete kalapos, csizmás parasztokkal, bőszoknyás, fejkendős parasztasszonyokkal. Olyan volt, mintha gyerekkora kunszentmiklósi környezetébe érkezett volna vissza, és talán ez a miliő is erősítette benne azt a fajta küldetéstudatot, amely aztán az utolsó magyar parasztfestővé tette őt. A cél ebben a vonatkozásban nem lehetett más, mint megfesteni, megörökíteni a gyökereket, a közösséget, a földet, ahonnan vétetett, magát a paraszti világot.

Szűk kivágású közelképen egy ruszin paraszt és felesége állnak az erdőszéli házuk előtt. Diószegi ritkán festett meg együtt paraszt férfiakat és asszonyokat, a Rétközi Múzeumban is ez az egyetlen ilyen alkotása. A kép baloldalát teljesen elfoglalja az emberpár. Az előtérben meghatározó, súlyos figuraként van jelen az karját keresztbe fonó mezítlábas asszony, akit mintha támogatna a féloldalt álló, bajszos, kalapos, behúzott vállú férfi. A támogatás érzését erősíti a férfi kezében levő hatalmas, ritkás fogazatú, szénagyűjtő fagereblye is. A háttérben, a két alaktól kerítéssel elválasztva ott van a csíkos falú ház, előtte egy legelésző fekete lóval. A korai korszak festményéről lévén szó, itt még jelen vannak a színek, a kompozíció, és végsősoron valamilyen harmóniára való törekedés is. A parasztasszony vörös-fehér ruházata a gerendaház vörös-fehér harántcsíkjaiban ismétlődik, a fagereblye ritkás fogazata a kerítés facölöpjeiben folytatódik, míg a fekete tető mintegy ellenpontozza a fekete ablakot és az alatta legelésző fekete állatot, amelyről csak sejtjük, hogy ló. Az egyszerűsítésre való törekvés viszont már megjelenik itt is, hisz ez nem zsánerkép, nem látjuk a főalakok arcát, viszont kiáltóan, szinte torz módon az előtérben vannak a különböző testjegyek, főként a nőalak két hatalmas lába. Diószegi nem egy általa ismert, vagy látott ruszin párt akar itt bemutatni, hanem a ruszin parasztok tipikus képviselőit, már egyszerűsítve, elvonatkoztatva. Mindaz, ami körülveszi őket, a ház, a kerítés, az udvar, a legelésző állat mintha csak egy mögéjük rakott díszlet, majdnem perspektíva nélküli háttér lenne. Síkminta, ami csak arra jó, hogy aláhúzza, kihangsúlyozza a lényeget: az elöl álló emberpárt, a zárt, súlyos paraszti világ tipikus képviselőit.

A Nyíregyházán és környékén élő tirpákok, a közeli Kárpátalján élő ruszinok, mint ugyanannak a paraszti világnak a képviselői, amelynek megörökítését Diószegi Balázs saját küldetésének tartotta. Valamennyien a paraszti lét sűrített lényegeként jelennek meg alkotásain, annak művészi kifejeződései.

Diószegi Balázs (1914–1999)

Diószegi Balázs 1914. november 16-án született Kunszentmiklóson. Elemi iskoláit és a gimnáziumot szülővárosában végezte. 1933-ban érettségizett és még abban az évben felvették a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1938-ban szerzett középiskolai rajztanári diplomát.

Tanári állásokat vállalt Debrecenben (1938–1939), Miskolcon (1940-1941), Újvidéken (1941–1943). Hosszabb időre a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőben (1943–1957) állapodott meg. 1957-ben Kiskunhalasra költözött, itt bontakozott ki a maga teljességében művészete.

Életében számos hivatalos elismerésben részesült. Ezek közül a legjelentősebb az 1980-ban elnyert Munkácsy-díj. Kiskunhalas városa Pro Urbe (1980) díjjal tüntette ki és díszpolgárává választotta (1998). Életében több mint 50 egyéni kiállításon mutathatta be műveit.

1999. február 1-én, Kiskunhalason hunyt el.