olaj, rétegelt lemez, 75×95 cm,
jelzés jobbra lent: DB. 946
leltári száma: 1991. 9. 12.

2022-ben elkezdtük képzőművészeti gyűjteményünk kiemelt darabjait is bemutatni a hónap műtárgya keretében, mégpedig három Diószegi festménnyel (Zsuzsi néni varjakkal, Tejesasszonyok, Ruszin ház). Ezt követte 2023-ben a negyedik Diószegi alkotás, a Nyíregyházi fiákeres. Most, mintegy ennek a sorozatnak a befejezéseként egy 1946-os festményt, a Nyíregyházi utcát mutatjuk be az érdeklődőknek, lezárva ezzel Diószegi Balázs nyíregyházi korszakának első évtizedét. Ezt a festményt a témája miatt választottuk, hisz az önmagát később parasztfestőként meghatározó alkotó nemcsak a paraszti létet örökítette meg, hanem – amint azt már az eddigiekben is említettük – szívesen festett kisvárosi, urbánus életképeket, utcarészleteket. A kisvárosi zsánerképek festése végigkíséri egész művészi pályafutását, még akkor is, ha ez nem része az ő tudatos, szisztematikus alkotói programjának. Ezeken a képek végigvisznek a festő kedvenc helyszínein, a városokon ahol élt, megismertetnek azok karakterisztikus figuráival, és valamilyenféleképpen a művész útkeresési vívódásaival is. Ezeken a képeken még nem jelenik meg a „metaspirituális” ábrázoló, de már látszanak a leegyszerűsítés, az átlényegítés felé hajló tendenciák. Ez a festmény, a Nyíregyházi utca két évvel az első egyéni nyíregyházi kiállítása előtt született, amikor még nem került válságba a művészete, csupán kereste a saját útját, szemléletváltással próbálkozott tematikailag és technikailag egyaránt.

A Nyíregyházi utca szűk kivágású kép. Ott sétálunk mi is azon az őszi nyíregyházi utcán, ahol vastag törzsű, levelüket rég levedlett fák alkotnak valamilyenféle allét, és sétánk közben hirtelen megérkezünk valahova. Talán haza, talán épp oda, ahová tartottunk. Hirtelen megállunk, és szembefordulunk azzal a két fával, amely mögött a ház áll, ahová igyekeztünk, egy kisvárosi ház, narancssárgás fallal, fehér ajtó- és ablakkeretekkel. Bent még sötét van, talán nekünk kell ott felkapcsolnunk a villanyt, és ahogy megállunk, a szűk kivágás miatti beszorítottság érzése eltűnik, marad az otthonosságé. Fel akarunk menni az ajtó előtti két lépcsőfokon és meg akarunk érkezni. Szűk kivágás, közelkép, összesen négy szín, egyszerűsítés. Az előtérben lévő két súlyos, mindenfelé tar ágakat meresztő fatörzs már láttat valamit a későbbi küldetéses alkotó sajátos szimbolikájából. Nem precíz, részletgazdag látképet fest, nem az alakok és épületek sokaságával tárja elénk az utcát, a várost, hanem egyetlen közelképpel, egyetlen kivágott részlettel, amelyen a háttérként használt házrészlet és az előtérként használt két fa képes nemcsak érzékeltetni a hely hangulatát, hanem maradéktalanul át is adni azt: a kisvárosét, ahol, ha akarjuk, otthon vagyunk. 

Diószegi Balázs (1914–1999)

Diószegi Balázs 1914. november 16-án született Kunszentmiklóson. Elemi iskoláit és a gimnáziumot szülővárosában végezte. 1933-ban érettségizett és még abban az évben felvették a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1938-ban szerzett középiskolai rajztanári diplomát.

Tanári állásokat vállalt Debrecenben (1938–1939), Miskolcon (1940-1941), Újvidéken (1941–1943). Hosszabb időre a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőben (1943–1957) állapodott meg. 1957-ben Kiskunhalasra költözött, itt bontakozott ki a maga teljességében művészete.

Életében számos hivatalos elismerésben részesült. Ezek közül a legjelentősebb az 1980-ban elnyert Munkácsy-díj. Kiskunhalas városa Pro Urbe (1980) díjjal tüntette ki és díszpolgárává választotta (1998). Életében több mint 50 egyéni kiállításon mutathatta be műveit.

1999. február 1-én, Kiskunhalason hunyt el.