Levesestál – 2025. január

készítés helye és ideje: Kispest, 1924–1948

méretei: magasság fedéllel: 17 cm; fenékperem átmérő: 16,5 cm; szájperem átmérő: 25 cm;

gyarapodási száma: 307

 

A hónap műtárgya sorozatunkat 2020 májusában kezdtük el, mégpedig egy – az 1840-es évekből származó – dallwitzi süteményestállal. Azért is esett erre a választásunk, mert abban az évben adtuk ki a Rétközi Múzeum Füzeteinek 15-ik darabját, amely a keménycserepekről szólt, és amelyet ma is szívesen ajánlunk az érdeklődők figyelmébe. (Páll István: A bécsi szalagtól a magyaros stílusig. Keménycserepek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűjteményeiben című könyvéről van szó.) Azóta még nyolc keménycserép tárgy jelent meg a hónap műtárgyai között, talán azért, mert időközben létrejött egy időszaki keménycserép kiállítás is a pontosan egy éve átadott tájházban, a Madarak és virágok a keménycseréptányérokon, melyet jó szívvel ajánlunk a nagyérdemű közönség figyelmébe. A 2025-ös év első műtárgya szintén egy keménycserép tárgy, egy friss szerzeménye a múzeumnak.

Gyűjteményünk eme új darabját Ballai Tiborné budapesti lakos adományozta a Rétközi Múzeumnak. A tál kisvárdai származású édesanyja hagyatékából származik, és az alján teljes épségben látható márkajegynek köszönhetően (háromszög alakú zöld jegy, a háromszögben „K P K K” rövidítés, alatta az ismertebb, rövidebb „GRANIT” név, ez alatt pedig fekvő oválisban a „MADE IN HUNGARY” szöveg) pontosan meghatározható a készítés helye, és viszonylag pontosan az ideje is. Ez a levesestál a kispesti gyár terméke, mégpedig a gyár 1924–1948 közötti korszakából. A kispesti Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. 1922-ben, már Trianon után jött létre, próbaüzemét 1924-ben indította el. Sikerességét az export és import, a külpiac és belpiac kényes egyensúlyának köszönhette, melyet meglehetősen befolyásolt a történelem, főként az 1940 utáni időszak. Termékei a környező országokba, de Románián át egészen a Balkánig eljutottak.

Ez a levesestál ovális alakú, kiöblösödő teste egy kisebb ovális lábon áll. Fedője, fülei teljesen épek, a fedőn a merőkanálnak készített 2,5 cm-es félkör alakú bemélyedés van.  Alakjának, díszítésének köszönhetően polgári asztalok edénye is lehetne, talpán, száján, a fedő szélén és a három fülön vékony piros csík szalad végig. Sablonnal fújt mintája egyszerű, de tetszetős: három – piros, sárga és kék szirmú – virágból álló csokor, sárgászöldes levelekkel és apró szürke virágokkal szegélyezve. A fedőn két azonos nagycsokor, valamint két, szintén azonos kiscsokor látható. A tál két oldalán egy-egy nagy és négy-négy kisebb csokor van. A levesestál ép, jó állapotban vészelte át a maga száz évét, csupán az oldalán és a belsejében látható a kőedények mázának jellegzetes, hajszáleres mintázatú repedéshálója.

Mivel az elmúlt közel öt esztendőben kilenc alkalommal választottunk keménycserép tárgyat a hónap műtárgyának, álljon itt, mintegy ismétlésül egy rövid összefoglaló arról, hogy mi is voltaképpen a keménycserép, hogy és mikor jött létre. 

 

A fehér mázas cserép-, kőedény-, majolika- és fajansztárgyakat a porcelán utánzásának az igénye hozta létre, miután Európában csak 1709-ben sikerült a porcelánkészítés titkát megoldania Johann Friedrich Böttgernek. Ezután még hosszú ideig csak a vagyonos osztály tagjainak állt módjában megvenni a drága porcelántárgyakat. Az alsóbb néprétegek továbbra is az olcsóbb, de külső megjelenésükben a porcelánból készült edényekre emlékeztető tárgyakat használták. A parasztság körében kedvelt cserépedényeknél a kőedény vagy keménycserép lényegesen tartósabbnak, tetszetősebbnek bizonyult, nagy mennyiségben lehetett előállítani, s népies motívumokkal történő díszítése kielégítette a falvak és mezővárosok lakosságának igényét.

A kőedény vagy keménycserép nemcsak külsőre hasonlít a porcelánra, hanem anyagában is. Két típusát különböztetjük meg: a meszes vagy puha és a földpátos vagy kemény (angol) kőedényt. Magyarországon ez utóbbit földpátlelőhely híján nem készítettek sem a 19., sem a 20. században. A meszes kőedény fehérre égő, tűzálló agyagból készül. Az agyaghoz őrölt kvarcot és meszet, illetve krétát kevernek. Az első égetés kb. 1000–1100 C˚-on történik. Az így kiégetett árut (bisquitet) azután alacsonyabb hőfoknál olvadó mázzal vonják be, és tokba rakva másodszor is égetik. A díszítést festhetik a máz felett vagy máz alatt. A keménycserép tárgyak nagy többsége változatos és színpompás díszítésével ragadja meg a szemlélő figyelmét. Az ilyen típusú edények zöme többszínű, dús növényábrázolások és más motí­vu­mok vannak rajtuk.

 

Felhasznált irodalom:

Páll István: A bécsi szalagtól a magyaros stílusig. Keménycserepek  Szabolcs–Szatmár–Bereg megye közgyűjteményeiben. Kisvárda 2020, 5–39.,70–73., 175–185.

 

 

Galéria