A kisvárdai Vármúzeum története című kiállítás régészeti tárgyainak restaurálása

A kisvárdai Vármúzeum története

 múzeum logó

 Beszámoló

 

 A kiállítás, amely a kisvárdai vár délkeleti tornyának két szintjén várja a látogatót a Rétközi ősiségek nevet viseli. Egyszerre régészeti és helytörténeti kiállítás, de mindezek mellett – és ez a legfontosabb – múzeumtörténeti is. 1962. május 1-én – Makay László múzeumalapító ügybuzgalmának köszönhetően – nyílt meg itt, a kisvárdai várban, az első kiállítás. 52 esztendő telt el azóta. Közben a múzeum nevet és épületet váltott, a Vármúzeumból Rétközi Múzeum lett, a várból a zsinagóga épületébe költözött, de lényege szerint ugyanaz maradt. Közgyűjteményként gyűjtött és őrzött, megőrizte az utókor számára még az egykori, legelső kiállításának installációit, feliratait is. Ez adta az ötletet, hogy ezt a kiállítást múzeumtörténetivé is alakítsuk. Láthat itt a látogató egy válogatást a régi, Makay László által készített tablókból, feliratokból, melyekhez társítottuk saját mostani tükörképüket: azokat a posztereket, amelyeket a mai technikai segítségével készítettünk. A kiállított tárgyak egy része szerepelt az 1962-es kiállításon is. Ebben a kiállításban lesznek olyan tárlók, amelyekben – látványraktár-szerűen – egy tárgytípusból többet állítottunk ki. Azért cselekedtünk így, hogy megnyugtassuk az egykori Vármúzeum látogatóit: mindent őrzünk, mindent gondozunk, restaurálunk, és valahányszor alkalom adódik – ki is állítunk.

A kisvárdai Rétközi Múzeum tárgyainak szakszerűen tisztítása, konzerválása és restaurálása 2003-ban kezdődött el, 2006-ban és 2009-ben pedig folytatódott. Ezekben az esztendőkben az NKA támogatásának köszönhetően sikerült megtisztítani és konzerválni a néprajzi fa- illetve fémanyag tetemes részét. 2009-ben a Múzeum talán legértékesebb gyűjteményének, a kisvárdai várral kapcsolatos anyagnak egy részét is sikerült megtisztítani és konzerválni, számos darabot pedig restaurálni.

Ezt a munkát folytattuk 2014-ben. A tárgyakat, melyek A kisvárdai Vármúzeum története című kiállításban láthatók, a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának köszönhetően sikerült restaurálni. Valamennyi kiállított tárgy állagmegóvásra és restaurálásra szorult. A restaurálást Pintér Erzsébet főrestaurátor végezte.

A kiállítás minden esztendő áprilisától októberéig látható a kisvárdai vár északkeleti bástyájában.

Karvédőtekercsek web Plakát-A kisvárdai vár Csatok Csizmapatkók (1) Csizmapatkók (2) DSCF9448 DSCF9463 DSCF9465 DSCF9469 DSCF9477 Fúrók Kályhacsempék (3) Karvédő tekercsek Patkók Sarkantyúk Szegek Vasalások         Vaskések