Kastaly István festőművész kiállítása

2012.09.04. – 2012.10.04.

kastaly

Nagybányától Egerig – Kastaly István festményeiről

Kastaly István festőművész életműve majdnem egy évszázadot ívelt át. Pályáját végigkísérte a természet mindenek feletti szeretete, ma is elsősorban gyönyörű tájképei varázsolnak el. Sok évtizedes munkája során következetesen képviselte a Nagybányán és Münchenben elsajátított plein air, posztimpresszionista szemléletet.

kast1

1892-ben született Kisvárdán; meghatározó gyermekkori emlékei fűződtek a Tisza-parthoz. Kezdetektől fogva a festészet érdekelte, ennek ellenére (szülői kérésre) jogot is tanult, amelynek később nagy hasznát vette. 1909-től – a jogi karral párhuzamosan – a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanul. 1910−11-ben jár a Nagybányai Művésztelepen, ahová 1918 nyarán, mint a háborúból szabadságolt művészeti főiskolás tér vissza. 1912-ben és 1914-ben, összesen két félévet Münchenben, a kor egyik fontos művészeti központjában tölt, ahol sok magyar tanul és tanít az akadémián és a festészeti magániskolákban.
Az első világháborúban nem hadifestőként, hanem harcoló katonaként vesz részt: négy hosszú éven át az olasz fronton szolgál, a háború végén már főhadnagyi rangban. A húszas évek elején Kisvárdán saját műtermet nyit. 1925-ben Budapestre megy, különféle munkákat vállal, majd az egyik fővárosi ipariskolában rajzot tanít. (Ebből az időszakból látható a kiállításon egy képe). 1929-től, jogi végzettségével, az Országos Társadalombiztosítási Intézetnél helyezkedik el. 1932-ben munkája révén kerül Egerbe, ahol gyökeret ereszt, és ahol – néhány évnyi kényszerű megszakítást leszámítva – marad is 1991-ben bekövetkezett haláláig. A város és a környező vidék iránt kialakult emberi és festői szeretete, érdeklődése egész életében fennmaradt. 1949-ben nyugdíjazzák. 1952-ben részt vesz a Heves megyei képzőművész-csoport megalapításában. Az egri képzőművészek közös műtermet nyitnak, kiállításokat szerveznek. Kastaly 1953 1962 között a csoport vezetőjeként adminisztrációs, szervezői feladatokat is ellát. Szakköröket vezet, tárlatvezetéseket tart, rajzot tanít az ipari iskolában. Szinte haláláig fest, kilencvenen felül is interjúkat ad, kiállít.
Kastaly István művészetét a Münchenben és Nagybányán elsajátított naturalista, plein air szemlélet határozza meg. Festészete merít a posztimpresszionizmusból is. Mestereinek Réti Istvánt és Thorma Jánost tekinti, művészete tehát erős szálakkal kötődik a nagybányai első generáció festészetéhez. Mellettük Udvari Géza, Felix Eisengräber és Walter Thor gyakorol rá hatást. A müncheni magániskolában az akadémiáénál frissebb szellemet, a bátor ecsetkezelést, ugyanakkor a fejlett technikát, alaposságot sajátítja el. Szinte kizárólag olajjal fest, farost- vagy kartonlemezre, ritkán vászonra.
Münchenben Hollósy Simon körül szerveződött az a magyar kör, amely 1896-ban megalapította a Nagybányai Művésztelepet. A gyönyörű fekvésű erdélyi városban Réti István birtokára jártak le a festők minden nyáron, évtizedeken keresztül. Nagybánya a magyar festészet történetében az első jelentős modern irányú fordulat. A 19. század végén az akadémikus, historizáló festészet volt a hivatalos művészeti irány, amelynek megújítására a nagybányaiak tették meg az első erőteljes lépést. Festészetük attól vált újszerűvé, hogy kiléptek a szabadba, így a táj valós képe, a színek és fények váltak képeiken főszereplővé. A műtermi gyakorlatot jellemző „barnás szószt” felváltotta a plein air (ami egyszerűen „szabad eget” jelent). A művésztelepen Réti és Thorma tanítottak, de a legmeghatározóbb mester Ferenczy Károly volt. 1905-ben, az akkorra már elismert nagybányai festészetet felforgatta a Párizsból hazatérő fiatal Czóbel Béla. Ő a kint látott „vad”, fauve-os modort egyesítette a nagybányai látványelvűséggel, és ebben sok követője akadt. A fiatalokat „neósoknak” nevezték. A képeiken vibráló színek kezdetben felháborították a közönséget, és túlzott modernségük miatt csakhamar kiváltak a nagybányai társaságból is (erről a fordulatról sokat megtudhattunk a Magyar Nemzeti Galéria 2006-os – „Magyar Vadak” kiállításán, illetve annak katalógusából).
Kastaly tehát a neós forradalom után kerül el Nagybányára. Nyilatkozataiban egyértelműen a „nagy öregek”, Réti és Thorma mellett teszi le voksát, és látszólag távol áll stílusától Czóbel, Boromisza vagy Perlrott-Csaba. A modern irányzatoktól későbbi pályája során is elhatárolódik. Egy interjúban azt mondta: „rövid ideig én is próbálkoztam az avantgárddal.”

kast2

Máshol pedig így fogalmazott a modern irányzatokkal kapcsolatban: „Játékok a formával. Én jobb szeretem a természetelvűséget.” Egyértelmű elhatárolódása a moderntől, és a Réti-Thorma által kijelölt naturalista látványfestészet irányadó szerepe ellenére úgy tűnik, a vadak/neósok festészetének hatása mégis érződik képein. Minden tájképét a valós látvány inspirálja, azonban éppen legjobb képein az erőteljes, intenzív színfoltok válnak képszervező erővé. Ezek a színfoltok lehetnek tündöklően tiszta, élénk kék és lila árnyékok, vagy az ég erőteljes tört-fehér színe, de a mezők vibráló sárgái is. A többi színnél szembetűnőbb, intenzív árnyalatok ritmusa meghatározza tájképeinek szerkezetét (pl. Kecskés tájkép, Nyíregyháza-Sóstó). Nem véletlenül nevezi magát az interjúkban többször posztimpresszionistának”, példaképként pedig Cézanne-t említi.
A francia nagymester 1907-ben retrospektív kiállításon mutatkozott be Budapesten, és képei szerepeltek 1910-ben a Művészház impresszionista kiállításán is. Kastaly tehát már igen fiatalon láthatott Cézanneképeket, de szemléletére talán még ezeknél is erősebben hathattak a Cézanne-ból kiinduló magyar festők alkotásai. Cézanne különösen az 1911-ben megalakult Nyolcak-festőcsoport tagjaira gyakorolt óriási hatást. A Nyolcak a tektonikus, tudatos képszervezést, a formák értelmezését lesték el Cézanne-tól, sok csendéletet és tájképet festettek az ő szellemében. Kastaly több tájképét és csendéletét tehát Cézanne és a Nyolcak hatása egyszerre jellemzi. Miben érhető ez tetten? Elsősorban a formák tömbökből formált plasztikus felépítésében, és a kompozíció struktúrává építésében. A csendéleteken, portrékon és a tájképeken a tárgyakat (fákat, hegyeket, stb.) egymástól elkülönülő színes foltokból építi fel, és teszi plasztikussá. (pl. Nő pirosban, Egri házak). Az első világháborút sok magyar festő megörökítette, köztük Vaszary és Mednyánszky is. Kastaly Istvánnak a négyéves hadi szolgálat alatt alig volt módja alkotni, de saját bevallása szerint megihlették az olasz Alpok tájai, az Isonzói front borzalmai ellenére is. Úgy tűnik, lelki alkatától távol állt az, hogy a háború nyomasztó valóságát vászonra vigye, ő egész életében inkább a szépséget kereste maga körül, és azt igyekezett vásznain visszaadni (Latisana, Olasz kisváros).
Kastaly festői stílusa hosszú élete során nem változott. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy az 1949 után kiépülő rendszer számára eltűrhető volt ez a fajta, közérthető, naturalista festői világ, hiszen nem állt éles ellentétben az „előírt” realizmussal. Néhány újságcikk tanúskodik arról, hogy a mester munkásbrigádoknak is tartott tárlatvezetéseket, úgy tűnik, nagy sikerrel.

kast3

Kastaly István a természet szerelmese volt. Életművén belül kiemelkedők a tájképek és a városképek. Elsősorban Egert és környékét, valamint a Bükk tájait örökítette meg. Pontosan komponált képein mesterien adta vissza az évszakok és napszakok hangulatát.

Katona Anikó
művészettörténész