Dísztányér

Sokaknak, ha valahol a szemükbe ötlik egy festett keménycserép tányér, a gyerekkori emlékei között, a falusi nagyszülőknél töltött nyaralások alkalmával látott, falra akasztott tányérok rémlenek fel, másoknak pedig egyes népi jelleget öltött csárdák, út melletti vendéglők dekorációi jutnak az eszébe. Az itt bemutatott tárgy egy olyan különleges tányér, amelyikkel bizonyítani lehetett az egyes kutatók által I. világháborúsnak vélt, s mint ilyen, az ausztriai wilhelmsburgi gyár „kitalációjának” tartott motívum korábbi magyarországi megjelenését.

Ha közelebbről megvizsgáljuk tányérunkat, az egy katonai járőrpárt mutat be harcállásban, egy ligetes területen. Ez még nem lenne különös, hisz Hollóháza, de Wilhelmsburg gyártmányai között is számtalan hasonló díszítést láthatunk az I. világháborút megelőző – és a wilhelmsburgiak által általában márkajegy nélkül, valószínűleg a háború ideje alatt is gyártott – időszakból. Emiatt többen úgy vélték, hogy e típusnak Wilhelmsburgig nyúlnak a gyökerei, és a többi gyár tőlük „lopta el” a témát. A párhuzamot bizonyára az egy feszület előtt harcoló két kék uniformisos katona jellegzetes csoportjának a tányérokon való megjelenése adta. Viszont, ha jobban megnézzük a mi tányérunkat, akkor láthatjuk, hogy az aljába nyomott gyári márkajegy tanúsága szerint ez egy 19. század végi Telkibányán gyártott darab, s a rajta szereplő katonaalakok (igaz, nem feszület előtt, hanem csak úgy, egy ligetben) valószínűleg előképei lehettek a wilhelmsburgi, és később más gyárak által is megjelenített és kiegészített motívumnak. Ez a telkibányai tányér legalább fél évtizeddel előzte meg az összes többi gyár hasonló díszítésű termékét, hisz a rajta lévő márkajegyet csak 1899-ig használta a telkibányai keménycserépgyár. A másik kizáró ok a telkibányaiak részéről történő plágiumnak az lehet, hogy itt – a többi gyár ábrázolásával ellentétben – nincs feszület a fák között! Így bátran mondhatjuk, hogy ezen a tányéron ennek a díszítésnek az archetípusa szerepel, s mindenki más innen vette az ötletet, még ha a háború idején tovább is fejlesztette azt!

Kapcsolat

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.